Hitvallásunk
Hisszük, hogy minden ember értékes, és méltó arra, hogy szabadon éljen.
Hisszük, hogy mindig van esély és remény a felépülésre, a gyógyulásra; egy új életre.
Meggyőződésünk, hogy egy megtartó közösség egy komplex programmal valódi segítséget nyújt az emberkereskedelem áldozatául esett nők teljes rehabilitációjához.
Történetünk
Alapítványunk hivatalos létrejöttét 2001 óta folytatott önkéntes utcai szociális tevékenység előzte meg. Lelki támaszt nyújtottunk az utcán dolgozó lányoknak, meghallgattuk őket és időszakonként apró ajándékokat, ételt-italt vittünk nekik.
A Névtelen Utak Alapítványt 2012-ben hoztuk létre, ekkor vette nyilvántartásba – 11598. sorszám alatt – a Fővárosi Törvényszék. Közhasznú alapítványunk elsődlegesen az emberkereskedelem, ezen belül is a szexuális kizsákmányolás, prostitúció áldozatainak teljeskörű rehabilitációjával és reintegrációjával foglalkozik. További küldetésünknek tekintjük a prevenció, a bűnmegelőzés területét is. Ezen a téren együttműködünk több civil szervezettel és célunk, hogy szélesítsük a szervezetek és különböző egyházak körét, amelyekkel ezt az ügyet közösen képviselhetjük.
Kanadai anyaszervezetünk a Servants Anonymus Foundation, amely 27 éve áll az emberkereskedelem és prostitúció áldozatainak szolgálatában.
Ez idő alatt a felépülés tapasztalatai alapján maguk a programrésztvevők írták azt a tananyagot, amelyet mi is alkalmazunk.
A világ különböző pontjain egyre több városban veszik át és működtetik az SAF programját:
Amerikában: Vancouver, Kelowna, Grande Prairie, Calgary (Kanada), New York City, San Diego (USA)
Európában: Berlin, Karlsruhe, Stuttgart (Németország), Athén (Görögország), Szófia (Bulgária).
Ázsiában: Kathmandu (Nepál).
Legfőbb támogatónk a kanadai Servants Anonymous Foundation, akinek franchise programját is alkalmazzuk. Támogatásának köszönhetően külföldről támogatott szervezetnek minősülünk a 2017. évi LXXVI. törvény alapján
Szervezeti értékek
Vízió és hitvallás: keresztény értékrendet valló szervezet vagyunk, hiszünk céljaink fontosságában, amely szolgálaton, személyes felépülésen és közösségen alapul.
Integritás: Fontosnak tartjuk a 12 lépés kultúrájának kialakítását személyes felépülésünk és vezetői felelősségünk elősegítése érdekében, továbbá, hogy ezáltal mi is viszonyulni tudjunk a programrésztvevők hosszútávú felépülési folyamatához.
Magánélet védelme: a névtelenség elvét érvényesítve meggyőződésünk, hogy ennek központi szerepe van mind a személyes felépülésben, mind a szolgálatban. Önmagunk és mások tiszteletét és értékelését is jelenti.
Erőskezű vezetés: személyes példánkon keresztül mutatjuk meg, hogy mások szükségleteinek betöltése az első. Nekünk is elszámoltathatónak kell lenni.
Proaktív kezdeményezések: életképes és fenntartható szervezetet kell létrehoznunk: együttműködési hálózatunkat folyamatosan bővítjük más szervezetekkel, függetlenek vagyunk, vállalkozásokat indítunk be.
Méltányos munkakörnyezet: igazságos, egyenlő munkafeltételeket teremtünk és azonos elvárásokat támasztunk minden munkavállalóval és önkéntessel szemben.
Utánpótlás: folyamatos képzésekkel, mentorálással és a rotáció elvének érvényesítésével biztosítjuk az utánpótlást a szervezetben.
Program-átadási értékek
Felépülés – önkéntesség alapon: hiszünk abban, hogy a program résztvevőjének, amikor készen áll az életmódváltásra, akkor kell megadni az esélyt a bekapcsolódásra vagy újrakezdésre – személyes felelősségvállalással.
Gyógyuláshoz idő kell: meggyőződésünk, hogy a teljes felépülés hosszútávú folyamat, türelem, tolerancia szükséges hozzá.
Életminőség: a békesség és biztonság/bizalom légköre megteremti a program sikeréhez szükséges életminőséget; olyat, amilyet magunknak is kívánunk.
Felfedezésre váró tehetségek: a résztvevőkben rejlő erősségekre és sikereikre fókuszálunk (alkalmasságon és rugalmasságon alapulnak programjaink).
Készségek, amiket tanítani kell: szakmai készségeket tanítunk, a nők munkahelyi (gyakorlati) tréning tapasztalatokat szereznek.
Szülői készségek tanítása: létfontosságú a bántalmazás tovább-örökítésének megszakításában!
TÁMOGATÓINK ÉS EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNEREINK
